Zsófi Blogol

A street workout csodás világa

Talán már sokfelé hallottátok, hogy április 22-e a Föld napja, éppen ezért mára egy kicsit ehhez kapcsolódó posztot hoztam nektek. Ma ugyanis a street workout csodás világáról lesz szó.

Tavasz van, közeleg a nyár és az egyre melegebb idő, ilyenkor igazán kellemes lehet a szabadban edzeni. A street workout, vagyis a saját testsúlyos edzés már nem csak hazánkban, de az egész világon egyre népszerűbb, hiszen épp a szabadban edzés lehetőségeit aknázza ki. Hogy miért olyan népszerű? Egyrészt mert ingyen van, másrészt mert nem igényel különleges eszközöket, hiszen minden gyakorlatot súlyok nélkül, vagyis csak saját testsúlyunkkal végzünk, továbbá nemtől és kortól függetlenül elérhető edzésforma.

Maga a mozgásforma alapvető gyakorlatokból áll, mint a húzódzkodás, tolódzkodás, fekvőtámasz, vagy a felülés, amiket bármely parkban, akár egy játszótér mászókáinál is végezhetünk, de mára már külön erre a célra épített területeket is találunk. A hullám az USA-ból indult és azóta már nemzetközi versenyeket is rendeznek, ahol különböző akrobatikus elemekkel tarkított edzés bemutatókkal nyűgözik le egymást és a zsűrit is a versenyzők. Mivel ez a sportág ennyire kötetlen, több ezer gyakorlat létezik, ezeket pedig mindenki a saját ízlésére és természetesen képességeihez szabhat. A legnagyobb közösségi portálokon pedig tömegével keringenek a képek és videók a hihetetlen mutatványokról.

Zsófi Blogol - A street workout csodás világa

Azonban ha nem szeretnénk ennyire véresen komolyan venni a street workout fogalmát, mint különálló sportágat, és csak magával a jelentéssel foglalkozunk, a választható mozgásformák egy még szélesebb palettáját kapjuk eredményül. Hiszen sokan edzenek a szabadban, legyen szó akár futásról, jógáról, egy egyszerű frizbizésről, vagy az úgy nevezett “felnőtt játszóterek” használatáról, a lényeg, hogy sportoljunk, élvezzük a friss levegőt és a jó időt! Irány a szabadba!

Zsófi Blogol

Köszönöm, hogy elolvastad!
Észrevételeidet, megjegyzéseidet várom szeretettel kommentben!
Tarts velem legközelebb is!
Üdv. Zsófi

 
Amennyiben tetszett az írásom kérlek támogass egy like-kal, vagy oszd meg a cikket, kövess Facebookon, vagy az Instagramon!
Címkék: ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!