Ki más tehetne arról, hogyan alakul a párkapcsolatunk, vagy a párkeresésünk, mint mi magunk? A mai nap folyamán szembe jött velem egy írás arról, hogy miért is rosszak az online társkereső oldalak. Habár az alapfeltevéssel, miszerint nem a neten kéne ismerkedni még úgy is egyetértek, hogy boldog párkapcsolatban élek egy olyan férfival, akit online ismertem meg, az érveléssel egyszerűen nem tudok megbékélni. Az, hogy “sokkal több elutasítást kapunk az online társkeresőkön, meg a konkurencia is jóval nagyobb, legalábbis a férfiak körében” szerintem majdhogynem csak a férfiaknak köszönhető. És ahogy a cikk szerzőjének megígértem, neki címezve szeretném kifejteni hogyan látja ezt egy nő. Tehát…
Kedves Zoltán!
Mint azt megígértem neked, válaszolok a bejegyzésedben tett kérdéseidre. Ugyan kapcsolatban vagyok, ismerem milyen az online társkeresés. Éppen ezért leírom neked hogyan éli ezt meg egy nő. Tudom, mint azt mondtad “Nagymamádék is voltak szinglik. A blogbejegyzésed nem az ő problémáikat tisztázza. Meg még csak nem is azt, ami 6 évvel ezelőtt volt, hanem azt, ami most van.” Hát az én történetem fél évvel ezelőttről szól, remélem ez még belecsúszik a most fogalmába.
Először is azzal szeretném kezdeni, hogy látják nagy általánosságban a nők az ismerkedés problémakörét. Sajnos ott tartunk, hogy hiába vágyunk a romantikára, az igazi “love story”-ra, valami csodálatos és meseszerű megismerkedésre, a férfiak túlnyomó többségének nincs vér a pucájában. Hiába megyünk el egyedül strandra, ülünk be valahova egy kávéra, sütire, vagy ülünk ki napozni a Margit-szigetre, a közeli parkba, vagy megyünk csak úgy sétálgatni, ha az erősebbik nem képviselői nem mernek odajönni hozzánk. Ennyi erővel céltáblát is ragaszthatnánk a homlokunkra, azt se vennék észre. Pedig nyugodtan higgye el minden férfi, hogy nem harapunk. És igen, pontosan tudjuk és látjuk, ha megnéztek minket, észre vesszük, ha szemeztek velünk, de miért nekünk kéne odamenni? Vagy a XXI. században ez így szokás? Na ne!
Szóval míg a férfiak többsége kényelmi szempontból fordul az internethez, addig a nők általában végső elkeseredésükben választják az online társkeresőkön rajokban várakozó hím egyedek táborát. Eredetileg én se vágytam társkereső oldalra, de míg 16 órában dolgoztam nem nagyon volt más választásom. A BKK hajókon (azaz az akkori munkahelyemen) tucatjával megforduló srácok között is csupán két ember volt, aki megpróbált szóba elegyedni velem és nem csak nézett rám nagy kerek szemekkel, mosolyogva. Az egyikük az apám lehetett volna, a másikuk csak a szexre hajtott… Szóval a nő vegyes érzelmekkel – izgatottság, enyhe félelem és szorongás, bizakodás – regisztrál, majd kap tíz perc alatt kb. 50 üzenetet. “…amíg egy férfi 50 nőnek ír, addig egy nőnek 50 férfi ír!” Ez igaz. DE! “…a regisztrációtól számítva a nőnek 10 perc múlva már le van szervezve a randevú!” Na ez egy nagyon is téves állítás! Nem! Mutatom az 50 levél minőségi összetételét:
Na talán az utolsó 15 levél esetén érzi egy nő azt, hogy talán érdemes beszélgetésbe elegyedni, ha már vették a fáradtságot és próbáltak egyediek lenni. De valljuk be 15 embernek folyamatosan válaszolgatni még mindig elég hosszadalmas, arról nem beszélve, hogy észben kéne tartani, hogy kinek mit mondtál már, és mit nem, így gyorsan szűkítjük a kört a profilok alapján. Mit ír le magáról, hány éves, hogy néz ki? Felszínes? Lehet, de ki nem az? Egy hím se ír rá az általa “két zacskósnak” titulált nőstényekre.
Ekkor jön a profilmustra során keletkező újabb sokk. De mit látunk a profilokon? Többnyire semmi érdemlegeset. A férfiak ugyanis próbálják jó színben feltüntetni magukat eltitkolva a valódi személyiségüket. Ezért vannak azok, akik gazdagnak akarnak tűnni, így idegenek méregdrága autóival pózolnak az utcán, vagy kiállításokon. Míg mások testi adottságaikkal próbálnak hódítani, ezért a tükörben feszítve fotózkodnak, természetesen kizárólag alma telóval, mert az “menő”. De higgyétek el, ha komoly kapcsolatot kerestek a neten, nem szabad ezzel próbálkozni. Azok a csajok, akik azért akarnak összejönni veletek, mert a képek szerint pénzes emberek vagytok, vagy csak a testetek érdekli (mert igen, nők között is van ilyen), nem fogja komolyan gondolni. Kirakati babának, villogni, banknak jók lesztek, de valódi érzelmeket ne reméljetek. Persze itt is él a tisztelet a kivételnek szabály! És van még valami, ami a profilhiányosságok és a stílus teljes hiányával íródott levelek mellett tovább nehezíti a férfiak dolgát, és azt a pasiknak a saját körükben kell keresniük. Ez alatt azt értem, hogy sokan vannak fent ilyen oldalakon azért, mert olcsóbb és egyszerűbb itt egy éjszakás kalandot keresni, mint kurvázni. Talán, kedves Zoltán, ezért érezheted úgy, hogy vannak nők, “akik az online társkeresők leveleit zaklatásnak veszik”. Pedig nem, csak sikerült 80 ilyen levél után megtaláld és talán nem teljesen megfelelő volt a kezdés. Szóval ha sikeres szeretnél lenni a társkeresőkön, érdemes néhány dolgot komolyan vegyél. (És ezt ne vedd kérlek személyeskedésnek, de jelen pillanatban te testesíted meg a férfi nemet.)
Ha pedig ez után is ellenzed, amit megértek, hiszen igazad van, fontos a nonverbális kommunikáció, és tény, hogy “ott van a hely, és a körülmények varázsa”. Azt javaslom, járj kicsit nyitottabb szemmel. Próbáld pihentetni, és ne görcsösen akarni a társkeresést. Engedd el a feszültséget és lásd meg a lehetőséget! Az egész világ egy nagy társkereső oldal. Ha jársz-kelsz az utcán, parkban, szigeten, iszogatni a haverokkal, bárhol, és meglátsz egy látszólag magányosan ücsörgő lányt, aki tetszik, menj oda, szólítsd le! Nem kellenek ehhez külön alkalmak, szervezett dolgok, nem kell koncert, buli, bármi, ott úgy se halljátok egymást. Közösségi hely is van bőven, csak ragadd meg a pillanatot! Végezetül csak annyit, DIY = Do It Yourself! Ne várd, hogy más lépjen helyetted!
