Három hónapja arra az elhatározásra jutottam, hogy muszáj lesz végre edzésbe lendüljek. Világ életemben sokat mozogtam, 13 évig táncoltam is, de miután kénytelen voltam a suli miatt feladni ezt a szerelmemet, ellustultam. Bevallom hősiesen, hogy az én hibám. Próbálkoztam időnként futással, vagy egyszer-egyszer itthon tornáztam a különféle Béres Alexandra, vagy Rubint Réka videókra, de ezt édes kevésnek éreztem, mert az is volt.
Azonban újévi fogadalmam, hogy az idei év már a mozgás jegyében, és az egészséges életmód felé nyitásban fog telni, így megbeszéltem fitneszes barátnőmmel, hogy mostantól bizony együtt edzünk. De nézzük, hogy is fogjunk hozzá!
- Döntsük el milyen mozgásformát szeretnénk végezni!
De akkor most gyorsan oszlassunk is el minden tévhitet, egy nő is járhat kondiba, edzhet súlyokkal, nem lesz tőle férfias, sose fog úgy kinézni, mint Schwarzenegger! Azok a testépítő nők, akik annyira férfiasan néznek ki, akikre a többség nem akar hasonlítani, szteroidokat szednek, de alapvetően a súlyzós edzések csak tónusosabbá és formásabbá teszik a női izmokat, bár ez nagyban függ az étkezéstől is. - Miután kiválasztottuk a kívánt mozgásformát, célszerű megkeresni a megfelelő helyszínt!
Hogy miért olyan fontos a hely gondos megválasztása? Legyen szó bármilyen sportágról, senki nem akar egy lepukkant lebujba járni. Figyeljünk rá, hogy a gépek/eszközök legyenek karban tartva, és az árérték aránya is legyen megfelelő. - Egyedül, vagy csoportban szeretnél edzeni?
Sokan félnek attól, hogy egyedül menjenek el mozogni. Ha te is feszengenél egyedül, beszéld rá a legjobb barátod/barátnőd, vagy akár a párod, és sportoljatok együtt! Tökéletes program, hiszen segíthetitek egymást, figyelhetitek egymást, hogy helyesen csináljátok-e a gyakorlatokat, vagy akár egy kis versenyként is felfoghatjátok. Ehhez kapcsolódik a következő pont: - Állítsatok célokat magatok elé!
Ha hétről hétre újabb feladatokat állítotok magatok elé, az eredmény is jobban fog látszódni rajtatok! Ezen kívül fontos edzéscél az is, hogy heti hányszor mentek le a terembe. - Szedd össze mikre lesz szükséged!
Ha kell, készíts listát a legfontosabbakról! Sportáganként különbözhet, hogy miket célszerű magaddal vinned, de edzőcipőre, sportruházatra, és egy üveg vízre mindenhol szükséged lesz. Ha izzadékonyabb vagy, célszerű magaddal vigyél egy kisebb méretű törölközőt is, valamint bizonyos sportok esetében különböző sportszerekre is. - A siker a jó edzéstervben rejlik!
A célodtól függően válassz edzéstervet! Nagyon sokat találhatsz már az interneten is, ám nem biztos, hogy ez minden esetben meg fog felelni a te testalkatodnak, adottságaidnak, céljaidnak. Így célszerű szakemberrel is konzultálni. Persze nem kell súlyos összegeket szánni erre, kérdezd meg az edződ, vagy a teremedzőt, hogy mit javasol, ők ingyen is szívesen segíteni fognak. - Táplálkozz megfelelően!
Az edzők is azt szokták mondani, hogy az eredmény 70%-ban az étkezésen múlik. Éppen ezért fontos odafigyelj rá, hogyan és miket eszel. Ez azonban a célodtól és az adottságaidtól kell, hogy függjön. Amennyiben a fogyás a cél, igyekezz felhagyni a nassolással, a cukros, szénhidráttal és zsírral telített ételekkel. Persze diéta esetén se kell koplalni, de fontos odafigyelni miből mennyit eszünk!
Tömegnövelés esetén azonban célszerű a napi 5-6 étkezés (3 óránként egy). Ez esetben a legfontosabb a fehérje és a szénhidrát bevitel, előbbiből testsúlykilogrammonként 2, míg utóbbiból 3-5 gramm bevitele szükséges naponta.
Ugyan még csak 3 hónapja edzem, de az eredmények szembetűnőek. Rólam tudni kell, hogy világ életemben nádszál vékony voltam, úgyhogy nálam nem a fogyás, hanem éppen a hízás megy csodaszámba. A sport azonban meghozza az étvágyat, a rendszeres étkezésnek köszönhetően pedig az elmúlt 3 hónapban sikerült 5 kilót felszednem, kerekedett a fenekem, izmosabb a karom, sokkal könnyebben futok fel a 2.-ra, és a közérzetem is jobb lett. Szóval mozgásra fel!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: